III. szerbiai WRO

Az első jelenléti, valamint a második online WRO után már mindenki várta az újabb jelenléti versenyt, ahol a versenyzés mellett fontos szerepet kaphat a kapcsolatépítés és a barátkozás is. A versenyre 2022. május 30-án került sor és a helyszín a szabadkai sportcsarnok lett, ahol elegendő hely, megfelelő és konstans fényviszonyok várták a csapatokat. A versenyen 41 csapat vett részt, ami több mint 100 tanuló részvételét jelentette. A szervezést segítette még további 40 önkéntes és bíró. Idén a szabályok elérhetők voltak magyar és szerb nyelven is, így érkeztek szerb nyelvű csapatok is. A hagyományos RoboMission kategóriák mellett (amikor egy megadott pályán, előre megírt szabályok alapján mozgatja át a robot a pályaelemeket) idén jelentkeztek csapatok a Future Innovators kategóriába, amely arról szól, hogy tetszőleges projektet dolgozzanak ki és prezentáljanak a megadott témákhoz illeszkedve (háztartásban használt robotok, gyógyító- és mentő robotok).

A versenyfeladatokat továbbra is WeDo 2.0 és LEGO Mindstorms EV3 szettek segítségével kellett megoldani (idén már megjelentek a versenyen a LEGO Spike szettek is.), az előre elkészített pályán és a lényege, hogy az egyes pályaelemeket a megfelelő helyre tollja vagy emelje a robot, a döntéseket pedig a megfelelő szenzorok segítségével (színszenzor, távolságmérő szenzor stb.) hozza meg. Természetesen a feladatok nehézsége illeszkedik a korosztályokhoz, azonban mindegyik korosztálynál sok gyakorlásral, próbálkozásra és kreativitásra van szükség. Talán könnyítés az idei online versenynél az volt, hogy a próbálkozások száma gyakorlatilag végtelen, míg a hagyományos versenyen meghatározott számú menetkör áll a csapatok rendelkezésére.

A teljes szervezés részéről talán az leginkább örömteli, hogy az Elementary, a Junior és a Senior kategória győzteseit tudjuk delegálni a dortmundi világdöntőre, amely november 17 és 19 között kerül megszervezésre, a második helyezetteket pedig a magyarországi Friendship Invitational versenyre. Emellett bírókat is tudunk delegálni az említett versenyekre.

Díjazottak:

WeDo (10 év alatti kategória)


CSAPAT:
csapatvezetőTAG 1TAG 2TAG 3
KisokosokNámesztovszki TímeaSára NámesztovszkiDávid Zsófi
Manó XDCirok CsillaNámesztovszki BencePosavi MárkBalázs Horváth Sámuel
Ninja goBagány IgorBagány DávidBálint ÁrpádCsonka Balázs

RoboMission Elementary (8 és 12 év közötti kategória)


CSAPAT:
csapatvezetőTAG 1TAG 2TAG 3
InfoRobikVilágos KornélTápai ÁkosLengyel CsabaGöblös Gergő
RobotolókGöblös PéterSolymosi VirágSoltis EmmaKecskeméti Kata
KecskesFamilyKecskés IstvánBarnabas KecskesBenedek Kecskes

RoboMission Junior (11 és 15 év közötti kategória)


CSAPAT:
csapatvezetőTAG 1TAG 2TAG 3
Coder ClubVörös CsabaFenyvesi GergőPuhalák AdriánKadvány Iván
N@$аDorina KeringerFarkaš LarisaBalaž SemendriFeher Deneš
BrothersBalázs NorbertBalaž Horvat AbelBalaž Horvat Blanka

RoboMission Senior (14 és 19 év közötti kategória)


CSAPAT:
csapatvezetőTAG 1TAG 2TAG 3
MindstrongsNagy AlfrédIvan StojanovicMilan ParipovicUrbán István
4-undergrundBudimlity ÁrminNagy RicsárdMészáros Adrián
Konkáv háromszögBálint NóraGubis AlexErdélyi NimródVékony Dominik

Future Innovators Elementary (8 és 12 év közötti kategória)


CSAPAT:
csapatvezetőTAG 1TAG 2
Mr. RobotŽivić MomčiloTamara TimotijevićAleksej Radovanović
RoborexŽivić MomčiloAdam RadovanovićMarko Petrović

Természetesen az idei verseny sem valósulhatott meg a támogatók nélkül. Pásztor István elnök úr, a verseny fővédnöke és a kezdeményezője. A Magyar Nemzeti Tanács idén is jelentős eszközökkel támogatta a versenyt és folyamatosan segíti a több éven át tartó építkezést és a verseny kiterjesztését. Ki kell emelnem Vicsek Annamáriát, aki rengeteg idővel és energiával segítette és segíti a verseny megszervezésének minden lépését, valamint a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kart, amely intézményi hátteret és otthont ad a WRO különböző eseményeinek, a csapatvezetők képzésétől a díjkiosztóig. Szintén hatalmas segítséget kaptunk Szögi Zoltántól és csapatától, WRO magyarországi főszervezőjétől. A a vajdasági bíró munkáját Flieber Ádám koordinálta. Emellett vajdasági magyar vállalkozók támogatásával minden résztvevőnek tudtunk pólót ajándékozni, amelyen természetesen helyet kapott a támogatók logo-i.

Csoportkép a győztesekről

Természetesen a jövőben is szeretnénk bővíteni a csapatok létszámát és ehhez pályát, pályaelemeket és szetteket biztosítunk. A csapatok jelentkezését a következő űrlapon várjuk:

JELENTKEZEM CSAPATVEZETŐNEK

A verseny kezdetéről készült TimeLapse

Tudósítások:

https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/world-robot-olympiad-szabadkan

https://pannonrtv.com/tv/kommentar-nelkul/kommentar-nelkul-20220530

https://www.subotica.info/tagovi/wro

https://www.subotica.info/2022/05/30/lego-roboti-rulaju-halom-sportova

https://gradsubotica.co.rs/desavanje/nacionalno-prvenstvo-u-programiranju-lego-robota/

https://www.magyarszo.rs/hu/4940/kozelet_oktatas/265810/A-kateg%C3%B3riagy%C5%91ztesek-a-vil%C3%A1gbajnoks%C3%A1gra-utaznak-Szabadka-World-Robot-Olympiad-Lego.htm

https://www.magyarszo.rs/hu/4940/galleria/265782/A-World-Robot-Olympiad-szerbiai-d%C3%B6nt%C5%91je-Szabadk%C3%A1n-%E2%80%93-GAL%C3%89RIA-Szabadka-World-Robot-Olympiad.htm

https://media.rtv.rs/hu/hirado/74762 (9.40-től)

https://www.rtv.rs/sr_lat/vojvodina/backa/put-do-dobrog-roboticara-od-igranja-lego-kockicama_1344820.html

https://www.danas.rs/vesti/drustvo/subotica-odrzano-nacionalno-prvenstvo-u-programiranju-lego-robota/

https://www.rts.rs/page/stories/sr/story/57/srbija-danas/4834648/lego-roboti.html

Leave a Reply

Your email address will not be published.

CAPTCHA *