Oktatástechnológia 2.0

Ez most komoly? Nyomkodják a telefonjukat, amíg én beszélek?

Nagyjából így reagálhat egy átlagos szerbiai pedagógus az okostelefonok tanórai használatára. Érdekes módon, ami működik mindenhol máshol, nem működik az iskolában. Bárhol, ha érdekel valami, megnézzük a telefonunkon, megnyitjuk vagy rákeresünk az interneten, de ha közelünkben van egy ismerősünk, aki tudhatja a választ, megkérdezzük tőle, tehát működik az online és az offline környezet egysége. Az iskolában nem, sőt egyre több iskolai házirendben szerepel a mobiltelefonok használatát korlátozó rendelet. Nemrég tanítottunk egy belgrádi neves általános iskolában, ahol a bejárat felett a hatalmas tiltó tábla volt elhelyezve, amelyen egy áthúzott telefon volt látható.

Minden pedagógus rémálma – az előadásom hallgatói a következő rendezvényen: „Ötletből valóság” – Vajdasági Fiatal (Agrár)Vállalkozói Innovációs Verseny – Szakmai felkészítő nap, 2017 (Zenta)

Persze sokszor felmerül az, hogy milyen visszaélések követhetők el okostelefon segítségével: visszaélnek tanulók az órán készült képpel és videóval, kommunikálnak vagy játszanak órán, de már a tanórát megzavaró csörgés is jó oka lehet az eszközök tiltásának. Tapasztalataim szerint, a pedagógusok kételyei elsősorban a tanulói tevékenység ellenőrizhetetlenségéből adódnak. Például nem látják, hogy milyen felületeket látogatnak a tanulók. Mi lesz, ha a figyelmük vagy a tevékenységük elkalandozik, például Facebookoznak? Gyakorló pedagógusként elmondhatjuk, hogy ahhoz hogy a tanulók figyelme elkalandozzon, ahhoz nem szükséges (okos) eszköz. A siker kulcsa itt is a megfelelő motiváció és a tanulói tevékenység, valamint a tananyag részletes megtervezése.

Másrészről tapasztalható egy előrelépés az okostelefonok közösségi elfogadottsága terén. Az integrált funkcióinak köszönhetően, ma már nem számít illetlenségnek, ha valaki egy előadáson fényképeket készít a diáról vagy egy értekezleten rákeres egy-egy tartalomra.

Az okostelefonok integrált funkciói (saját szerkesztés)

Az Oktatástechnológia tantárgy tavaszi szemeszterében, arra vállalkoztunk a másodéves pedagógusjelöltekkel, hogy feltérképezzük azokat a lehetőségeket, alkalmazásokat és módszereket, amelyek segítségével az okostelefonokat  szövetségesként tudjuk felhasználni az oktatásban. Az alkalmazásokat az online elérés és a virtuális megjelenítés jellemezte. Természetesen itt is jelentkezhetnek problémák: nincs mindenkinek ilyen eszköze, nincs megfelelő infrastruktúra (internet, töltő stb.), a szoftverek egy része még kiforratlan, sok esetben beta- vagy tesztverzió és nem ritka az sem, hogy egyes szoftverek fejlesztését leállítják és az elérésük megszűnik. Ebben a projektben olyan csapatokat alkottunk, amelyek egy-egy alkalmazás lehetőségeit kutatta fel, hozzárendelve a megfelelő oktatási módszereket is. Az eredményeket mikrotanítások segítségével mutattuk be. Minden csapat munkájában részt vettem és sokszor ugyanannyit tanultam, mint az egyetemisták, sok esetben a nulláról kezdtem az ismerkedést egy-egy felülettel.

Curiscope projektum bemutatása digitális történetmesélés módszerével (Benedek Judit és Józsa Mónika munkája)

Természetesen az oktatásban használhaót módszerek nem változtak, azonban gyakran kiegészültek újabb lehetőségekkel. Sokszor megjelent a kincsvadászat a csoportmunka keretein belül, kiegészítették egymást a hagyományos és a korszerű eszközök, de voltak teljesen online és virtuális “találkozások” is,

Csoportmunka hagyományos és korszerű eszközökkel

A hallgatói munkák jól sikerültek és az egész csoport megismerkedett az alkalmazásokkal, kipróbálták a gyakorlatban és oktatási helyzetbe kerültek. Bemutatásra kerültek a QR-kódok lehetőségei,  a Minecraft oktatási felhasználása (egy olyan órán, amikor nem jöttek be az MTTTK-ra, hanem otthonról követték figyelemmel az oktatást), valamint emlékezetes maradt az online tesztek, a virtuális körséták és a virtuális csillagvizsgálás is.

Minecraft az oktatásban (kvízek, térlátás fejlesztése, mértani testek, színek). Göblös Bence és Jablonszki Nikolsz építette világ, amelyet Indiana Jones inspirált

Kiterjesztett valóság – Quiver, virtuális kifestő (Kutatók éjszakája, 2016)

 

A felhasznált eszközökből egy szöveggyűjtemény készül, amely a későbbiekben valószínűleg egy oktatástechnológiai tankönyv részét fogja képezni. Az összegyűjtött (jó és rossz) tapasztalatinkat pedig szeretnénk megosztani a pedagógusokkal és létrehoztuk az Oktatástechnológia 2.0 rendezvényünket, amely korszerű, akkreditált és ingyenes. Ez lesz gyakorlatilag a hallgatók vizsgatanítása és ami talán ettől is fontosabb, együtt dolgozom velük, az esetményt is közösen szervezzük. A rendezvényünkre eddig több mint 70 pedagógus regisztrált. A jelentkezésre szerdáig van lehetőség (regisztráció és részletes program: www.goo.gl/E6nako).

Várunk mindenkit szerettel és reméljük, hogy mefelelünk az elvárásoknak 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published.

CAPTCHA *