Jul 09

V. szerbiai WRO

Május 25-én szerveztük meg ötödik alkalommal a World Robot Olympiad szerbiai nemzeti döntőjét a szabadkai sportcsarnokban. A csapatok számát idén is sikerült növelni, így 87 csapat érkezett a régió legnagyobb robotika versenyére. A versenyre több mint 300 résztvevő érkezett az egész országból. A szervezők idén is a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a magyarországi Edutus Egyetem voltak.

Az eseményen jelen voltak a szervező intézmények vezetői, az MNT és az Oktatási Minisztérium vezetői, a partnerek és támogatók képviselői.

A verseny szervezése során, a tavalyi tapasztalatokat figyelembe véve a következő tartalmakban léptünk szintet:

A megnyitóra érkező vendégek

– idén először béreltünk színpadot, amely jelentősen növelte a verseny színvonalát

– a LED fal szintén idén került először felhasználásra

– a minőséges hangosítás és a mobil mikrofonok szintén növelték a verseny színvonalát

– a kétnyelvű, folyamatos és interaktív műsorvezetés Búzás Brigitta és Loboda Árpád részéről szintén egy olyan pontja volt a versenynek, amely megadta a kellő dinamikát és lüktetést.

A rendezvény műsorvezetői

– a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Okleveles kommunikátor szakos hallgatói, Zakinszky Márk tanár úr vezetésével, egy mobil csapatot képezve, valós időben közvetítették a LED falra a versenyt, illetve a műsorvezetők riportjait is.

Az esemény élő közvetítése

– pontozószoftvert fejlesztettünk, amely lehetővé tette azt, hogy a bírók tabletekről értékeljék a csapatok versenyköreit. Ezzel a fejlesztéssel jelentősen felgyorsult az eredmények összesítése és látványos módon, a LED falon kerültek az eredmények kivetítésre.

– A verseny teljes idejére, de célirányosan a szünetekre tervezetünk olyan kísérő aktivitásokat, mint az Active Kids szakemberei által megvalósított mozgásos játékok, szabad építés nagy mennyiségű LEGO kockákból vagy a szegedi könyvtár által szervezett kiállítás és műhely, amelyet a topolyai könyvtár munkatársai segítettek.

Kiegészítő tartalmak

A tavalyi 8 versenyasztal helyett, 12 versenyasztalon került megszervezésre a verseny, tehát a versenyasztalok számának a tekintetében is 50%-os fejlődést értünk el.

A versenyterület

A bírói közösség kiépítését, egész évben prioritásként kezeltük. Dr. Urbán Dorottya vezetésével, kiépült egy olyan 30 főt számláló bírói csapat, amelynek a vezetői a szerbiai döntőre rendelkeztek nemzetközi tapasztalattal, jól ismerték a versenyszabályokat és magyarul, szerbül és angolul is jól kommunikáltak. Több csapat is kiemelte azt a fejlődést, amelyet a bíráskodás minőségében értünk el, egy év alatt.

Az érmeket idén is az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola keretein belül működő High-Tech Suli készítette el.

A legsikeresebb csapatok jutalma

A bírók mellett az önkéntes csapatok szervezése terén is komoly előrelépés történt. A csapatokat Kovács Cintia tanárnő koordinálta. Az önkéntesek, a tavalyi évtől eltérően, idősávokba kerültek beosztásra és nagyon konkrét feladatokat kaptak.

Az önkéntesek és bírók csapat a szervezőkkel

A verseny idei verseny legjelentősebb támogatója a Magyar Nemzeti Tanács volt a főtámogatók pedig a Masterplast és a Sat-Trakt és a cégek voltak.

A kategóriák győztesei az Izmirben (Törökországban) megszervezendő világdöntőre fognak utazni – https://www.wro2024.org/ a második helyezettek pedig az Open Championship elnevezésű versenyre – https://wro2024.it/ .

A kategóriák eredményei

Külön öröm számunkra, hogy sikerült idén szakköröket beindítani: Kishegyesen, Bácskossuthfalván és Palicson is. A következő lépés egy nyári összetartó tábor, ahova azokat a csapatokat hívnánk meg, akik utaznak a nemzetközi versenyekre.

A verseny hangulatát nagyon jól visszaadja verseny összefoglalója videója:

https://fb.watch/tneEnInCzF/

valamint a következő TimeLapse:

https://fb.watch/tneSH2Dip4/

Drónnal készült csoportkép

Tudósítások:

Pannon RTV, Nemzetközi robotprogramozási verseny Szabadkán

https://pannonrtv.com/rovatok/szines/nemzetkozi-robotprogramozasi-verseny-szabadkan

Magyar Szó, A kategóriagyőztesek a világbajnokságra utaznak

https://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.309109/A-kategoriagyoztesek-a-vilagbajnoksagra-utaznak

Magyar Szó, A kategóriagyőztesek a világbajnokságra utaznak

https://www.magyarszo.rs/kultura/a.309252/A-kategoriagyoztesek-a-vilagbajnoksagra-utaznak

Hét Nap, Nemzetközi robotprogramozási versenyt tartottak Szabadkán

https://hetnap.rs/cikk/Nemzetkozi-robotprogramozasi-versenyt-tartottak-Szabadkan-48129.html

Pannon RTV, Közügyek

https://pannonrtv.com/tv/kozugyek/kozugyek-20240529

Pannon RTV, Kommentár nélkül

https://pannonrtv.com/tv/kommentar-nelkul/kommentar-nelkul-20240525

subotica.com, Subotica bila domaćin najmasovnije smotre robotičara u regionu

https://www.subotica.com/vesti/subotica-bila-domacin-najmasovnije-smotre-roboticara-u-regionu-id49352.html

subotica.com, Takmičenje u robotici za decu i mlade – World Robot Olympiad 2024

https://www.subotica.com/fotografije/Hala-sportova-takmicenje-u-robotici-za-decu-i-mlade-world-robot-olympiad-2024-id79550.html

Feb 21

Játékos programozás Scratch segítségével

Oktatási program/programok: OKLEVELES TANÍTÓ
A tantárgy elnevezése: JÁTÉKOS PROGRAMOZÁS SCRATCH SEGÍTSÉGÉVEL
Oktató: Námesztovszki B. Zsolt, Kovács Á. Cintia
A tantárgy státusza: VÁLASZTHATÓ, 6. szemeszter, 1+1
ECTS szám: 2 (kettő)
Feltétel:
A tantárgy célja: A tantárgy célja, hogy a hallgatók a játékokon keresztül gyakorlati ismereteket szerezzenek a program és a programozás alapelveinek és koncepcióinak felhasználásáról.
A tantárgy eredménye: A félév végén a hallgatóknak készen kell állniuk a SCRATCH program használatára. A telepítés és a beállítások során minden hallgatónak lehetősége lesz önállóan saját animációt készíteni. Ezen felül lehetőségük lesz önállóan létrehozni egy oktatási jellegű számítógépes játékot.
A tantárgy tartalma: Elmélet:
A programozás és az oktató számítógépes játék funkciója és jelentősége az oktatásban.   Gyakorlat: A program felületének megismerése, a nyelvek magyarra váltása, az animáció indítása és leállítása, szekvenciális mozgások, képernyők beállítása, hanghatások és karakterek hozzáadása, karakterek létrehozása és módosítása, új háttérkép hozzáadása, blokkok létrehozása, befejezett projektek letöltése.
Szakirodalom: Kötelező: Takács Valéria (2009): Tananyagkészítés a Scratch programozási környezethez, ELTE, Budapest https://goo.gl/dv5ocN   Egyéb: Programozás gyerekeknek: https://goo.gl/FNkJ6Z Tanár által készített segédanyag.
Pontszámok eloszlása
1.Aktivitás az elméleti órákon6
2.Aktivitás az gyakorlati órákon6
3.1. beadandó24
4.2. beadandó24
5.Szóbeli vizsga40
Összesen100

1. beadandó

Multimédiás rajzfilm készítése, amely legalább 5 jelenetből áll. Saját karakterek, háttereket tartalmaz.

  • legalább 5 jelenet
  • legalább 2 karakter
  • legalább 2+2 karakter tulajdonság
  • legalább 3 háttér
  • legalább 1 hang
  • legalább 1 interakció/ elágazódás / döntés  

2. beadandó

Játék készítése, amelyben lehetséges a pontok gyűjtése és a szintlépés.

Feb 21

Online kommunikáció

Oktatási programok: OKLEVELES KOMMUNIKÁTOR
Az oktatás fajtája és szintje: egyetemi alapképzés
A tantárgy elnevezése: ONLINE KOMMUNIKÁCIÓ
Oktató: Námesztovszki B. Zsolt, Kovács Á. Cintia
A tantárgy státusza: KÖTELEZŐ, 8. szemeszter, 2+2
ECTS szám: 4 (négy)
Feltétel:
A tantárgy célja:
A tantárgy célja, hogy a hallgatók gyakorlati tudást szerezzenek a különböző kommunikációs csatornákon keresztül történő kommunikációról. További cél, hogy ismereteket szerezzenek az online marketing alapelveiről, az online márkaépítésről és az online kommunikáció szabályairól.
A tantárgy eredménye:
A félév végén a hallgatók készen állnak arra, hogy tudatosan és biztonságosan használjanak különböző, új online kommunikációs szolgáltatásokat, és biztonságosan kommunikáljanak online környezetben.
A tantárgy tartalma:
Elmélet:
1. Bevezető előadás az online kommunikációról
2. Az online kommunikáció története
3. Az online és offline kommunikáció kapcsolata
4. Az online kommunikáció típusai és jellemzői
5. Szöveges kommunikáció az interneten (e-mail, fórum, blog, vitafórum stb.)
6. Közösségi csoportok / hálózatok (Skype, Facebook, LinkedIn)
7. Online audiovizuális kommunikáció (Youtube, videokonferencia: Skype, Hangouts)
8. Az online marketing és az online branding alapjai
9. Internet etikett (netikett) és elektronikus levél etikett (e-mail etikett)
10. Veszélyek az interneten
Gyakorlat:
A gyakorlatok az elméleti előadások tartalmát követik.
Szakirodalom:
Kötelező:
Szűts Zoltán (2012): Az internetes kommunikáció története és elmélete, https://goo.gl/JDmTCY
Mischinger Péter (2017): Online kommunikáció, https://goo.gl/e9ewJy
Sas István (2012): Reklám és pszichológia a webkorszakban, Budapest, Kommunikációs Akadémia
Érsok Nikoletta Ágnes (2007): Az internetes kommunikáció műfajai, https://goo.gl/U4Vw9t
Egyéb:
Tanár által létrehozott segédanyag.
Leiszter Attila (szerk., 2011): Webergonómia Jakob Nielsen nyomán, Budapest, Typotex

Pontszámok eloszlása
1.Aktivitás az elméleti órákon10
2.Aktivitás az gyakorlati órákon10
3.1. beadandó20
4.2. beadandó20
5.3. beadandó – szóbeli vizsga40
Összesen100
  1. és 2. beadandó: 
  • Online kommunikációs platformok elemzése, bemutatása a gyakorlati órák során.
  • Kötelező elemzési szempontok a lap alján találhatóak
  • Kötelezően választandó két különböző kategóriából 1+1 platform.

Például az “Azonnali üzenetküldési alkalmazás” kategóriából a Facebook messengert, és ez mellett a “Videókonferenciák és online meeting eszközök” kategóriából a Zoomot. Így áll össze a feladat teljesítése. Az egyéb kategória alatt bármi más bemutatható, csak két különböző kategóriához tartozzon.

  • Dolgozat írása a két platform elemzéséből, legalább 5 valós, szakirodalmi hivatkozással (https://scholar.google.com), legalább 2 statisztikai adattal
  • (Google slides) prezentáció készítése, mely végén legalább 5 kahoot kérdés szerepel

Választható felületek:

Azonnali üzenetküldési alkalmazások:

  • Facebook Messenger:
    • Szöveges üzenetek, hanghívások, videóhívások, médiafájlok megosztása, integrált a Facebook platformmal. (Gábor Tímea)
  • WhatsApp:
    • Szöveges üzenetek, hanghívások, videóhívások, médiafájlok megosztása, mobilalkalmazás. (Viola)
  • Viber:
    • Azonnali üzenetek, hanghívások, videóhívások, médiafájlok megosztása, online kapcsolattartás. (Krisztina)
  • Telegram:
    • Titkosított üzenetek, szöveges üzenetek, médiafájlok megosztása, csoportos chat, botok. (Petra)
  • Snapchat:
    • Fotók és videók megosztása, történetek, üzenetek automatikus törlése. (Viktória)

Videokonferencia és online meeting eszközök:

Zoom:

  • Videóhívások, hanghívások, szöveges üzenetek, online találkozók
  • Skype:
    • Videóhívások, hanghívások, szöveges üzenetek, online találkozók
  • Google Hangouts:
    • Videóhívások, csoportos beszélgetések, online csoportmunka, dokumentummegosztás.
  • Jitsi Meet:
    • Nyílt forráskódú videokonferencia platform, online csoportos találkozók.
  • Microsoft Teams:
    • Az Office 365 részeként kínált eszköz, chat, videóhívás, csoportmunka.

Üzleti kommunikációs eszközök:

 Slack:

  • Üzleti kommunikáció, csoportmunka, chat alapú platform.
  • Yammer:
    • Vállalati közösségi hálózat, belső kommunikáció, tudásmegosztás.

Projektmenedzsment és csoportmunka eszközök:

Trello:

  • Projektmenedzsment, feladatkezelés, virtuális tábla.
  • Asana:
    • Feladatkezelés, projektmenedzsment, csoportmunka.
  • Miro:
    • Online táblázattervező, együttműködés, kreatív ötletek megosztása. (Krisztina)
  • Figma:
    • Online tervezőeszköz, design projekt együttműködés. (Laura)
  • Notion:
    • Digitális jegyzettömb, információk szervezése, megosztása. (Viola)
  • Podio:
    • Projektmenedzsment, csoportos munkaalkalmazás. (Panna)

Ügyfélszolgálati és kommunikációs platformok:

Zendesk:

  • Ügyfélszolgálati platform, ügyféligények kezelése, kommunikáció. (Tamás)

Twitter:

  • Mikroblogging platform, rövid üzenetek megosztása és követése. (Dajana)

Egyéb

  • instagram (Dajana)
  • tinder (Laura)
  • chat roulette
  • tiktok (Viktória)
  • YouTube

Kötelező elemzési szempontok:

https://miro.com/welcomeonboard/Vk1aR2NyOXpVVU14QUd6V2pCdmVFRm1DQTFjUjdyYjl4OGhzS0dSSGFGSXVGWlNUQmVMMnl4UUpiV0ZFRk85TnwzNDU4NzY0NTc5NDg3NjUzMDcyfDI=?share_link_id=231661545351

  1. felhasználók száma (célcsoport, korcsoportok)
  2. előfizetési lehetőségek (ingyenes-e? különbségek a verziók között)
  3. platform elsődleges célja
  4. fő funkciók:

ismertetni a platform fő funkcióit és alapvető lehetőségeit, például üzenetküldés, hívások, videokonferenciák stb.

  1. felhasználói élmény és felhasználóbarát design:

értékelni a platform felhasználói élményét, és bemutatni, mennyire egyszerű használni

  1. csoportmunka és együttműködési funkciók:

bemutatni, hogyan segíti a platform a csoportmunkát és az együttműködést, például csoportos chat, feladatkezelés stb.

  1. személyes és üzleti használat, marketing lehetőségek:

kiemelni, hogy a platform alkalmas-e személyes vagy üzleti kommunikációra, és milyen mértékben, használható-e marketing célok megvalósítására, reklámokra, zavaró reklámok jelenléte, zavaró rendszerüzenet vagy reklám üzenetek 

  1. eszköz és platformfüggetlenség és integrációk:

ismertetni, hogy milyen platformokon, eszközökön érhető el a platform, és mennyire könnyű integrálni más szolgáltatásokkal

  1. online biztonság és adatvédelem:

felhívni a figyelmet a platform biztonsági funkcióira, és bemutatni, mennyire megbízható 

  1. multimédiás tartalom megosztása:

bemutatni, hogyan lehet megosztani és kezelni multimédiás tartalmakat, például képeket, videókat stb.

  1. felhasználói visszajelzések és értékelések:

idézni vagy bemutatni a platformra vonatkozó felhasználói véleményeket és értékeléseket

  1. innovatív funkciók és fejlesztések:

ha van, bemutatni az adott platform legújabb és legérdekesebb funkcióit vagy fejlesztéseit

  1. kiemelkedő példák és szituációk:

az elemzés során példákat hozni olyan esetekre, amikor a platform kiválóan működik vagy kiemelkedően hasznos, esetleg kiemelkedően rossz

  1. hatása, alkalmazása a mindennapokban
  2. azonnali elérés 
    1. milyen gyorsan tudunk kapcsolatot teremteni mással, funkciók, visszajelzések az üzenet célbaérése után

3. beadandó: valós vagy fiktív kampány megtervezése vagy Podcast vagy Youtube csatorna indítása

Ajánlott szoftver a kampányhoz Mailchimp vagy Brevo

A beadandónak tartalmaznia kell a kampány konstrukcióját és dinamikáját, a célcsoport elemzését valamint a megtervezett tartalmakat (e-mail, reklám, flyer).

A podcast vagy a Youtube/TikTok csatornának tartalmaznia kell legalább 5, minimum 1 perces terjedelmű tartalmat.

A tartalmakat a vizsga napján prezentáció formájában kell bemutatni, a hozzá tartozó szöveget pedig előtte kell elküldeni.