Pedagógusjelöltekből pedagógusok – egy abszolvens est margójára

A távolinak tűnő 2004-ben, a zűrzavaros Szabadka-Zombor ellentéttel fémjelzett időszakban,  amikor az évfolyamunk, mint a zombori Tanítóképző Kar Szabadkai Kihelyezett Tagozatának végzős évfolyama, az abszolvens estjét szervezte, csak két tanár tisztelte meg ezt a rendezvényt. Két évvel később megalakult a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és amikor munkatársa lettem ennek az intézménynek, igyekeztem az összes ilyen ünnepi rendezvényen részt venni, amely igazából a hallgatókról szól, ezért a tanárok a vacsora után magukra hagyják az ünneplő egyetemistákat, elsősorban azért, hogy kiteljesedjen az önfeledt szórakozás :). Azonban részvételük egy gesztus a hallgatók irányába.

Az idei évben a részvételem másik apropója pedig az volt, hogy én voltam a végzős tanító évfolyam osztályfőnöke (nem kis örömömre és meglepetésemre az óvópedagógus évfolyam is engem nyilvánított osztályfőnökének, habár hivatalosan  nem én voltam megbízva). Az osztályfőnöki szerepkör egy az MTTK családias környezetére jellemző szerepkör, egy olyan tanár (vagy gyakrabban tanársegéd) aki az adott évfolyamra figyel, segítséget nyújt, gyakorlatilag a középiskolai értelemben vett osztályfőnöki teendőket látja el. Ez a szerep a nagyobb felsőoktatási rendszerekben nem létezik. Úgy érzem, hogy az MTTK-n sokkal gazdagabbak az emberi kapcsolatok, ritkán megyünk el a hallgatók mellett úgy, hogy ne beszéljünk velük néhány szót (ha ez elmarad, akkor számomra egyértelmű jel arra, hogy túl fáradt vagyok és ideje picit visszavenni a munkatempóból), míg a környező egyetemi karokon a követelmények meghatározásából és ezek számonkéréséből áll a tanár-diák viszony. Nem gondolom, hogy az ha a hallgatók nagy részéről tudjuk, hogy honnan jött, milyen középiskolát fejezett és milyen tudományterület felé mutat fokozott(abb) érdeklődést az jobb vagy rosszabb, mintha a hallgatók nevéről egy azonosító számsor jutna az oktatók eszébe, csak egyszerűen más.

Az osztályfőnöki tevékenységem az első két évben mondható intenzívebbnek, ebben az időben hallgatták le az úgynevezett “alapozó tárgyakat”, amelyek között az én tantárgyaim is szerepeltek (később a módszertanok következtek). A hallgatók jelentős része ECDL bizonyítványra tett szert és néhányan közülük informatikai jellegű kutatássokkal szerepeltek a diákköri konferencián. A későbbiekben a “minden rendben van?” mondat köré csoportosult a feladatköröm (ugyanis az intenzívebb tevékenység a: “Ki ennek az évfolyamnak az osztályfőnöke?” vagy “Zsolt, mondja meg az osztályának” kezdetű mondatok után következnek). És valóban minden rendben volt, a hallgatók sokat fejlődtek, a pedagógusjelöltekből pedagógusok váltak. Aktívak voltak a Kar rendezvényein, a diákköri konferenciákon léptek fel, önálló rendezvényeket szerveztek és a néhány húzóember az évfolyamból egy olyan lökést adott a HÖK-nek, amely segítségével újrarendezte és újradefiniálta önmagát (természetesen pozitív értelemben).

Számomra (valószínűleg) következik egy újabb négy éves ciklus, a mostani évfolyamommal pedig annyi dolgom maradt, hogy elsősorban online (is)  sok boldogságot kívánjak, és ha lehetséges, akkor ezt a  pedagógus hivatás sikeres gyakorlása során érjék el:

Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: “boldog”. Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet (John Lennon)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

CAPTCHA *