Mar 05

Az első hetek tapasztalatai az új szemeszterben

Az első hetek tapasztalata, néhány nagyobb horderejű projektum befejezése és az első tavaszi napsugarak megérkezése engem is arra ösztönzött, hogy leírjam a tapasztalataimat az első néhány hétről a tavaszi szemeszterben.

MTTK

Az általános informatikai teendőim keretében elkészítettem egy elektronikus Felvételi tájékoztatót, amely segítségével az érdeklődők részletes információkat kapnak a Karról, valamint a közösségi oldalakon is egyszerűen meg tudjuk osztani. Az intézményt először próbáljuk meg így népszerűsíteni, annak ellenére hogy már  tavaly is túljelentkezés volt, idén a felvételizők tudásának a minőségi javulásában bízunk. A hallgatók felkészülését az előző évek online(osított) felvételi tesztjei is segítik, általános műveltségből és tájékozottságból.

A felvételi tájékoztató részeként elkészült az intézmény Virtuális körsétája, amelyet Bús Kornélia, Bognár Renáta, Kiss Krisztina, Juhász Dániel, Kovács Cintia és Kurcinák Melissza harmadéves hallgatóink készítettek el a tavalyi évben az oktatástechnológia kurzusom keretén belül. Ezt a munkát átdolgozva töltöttük fel a honlapunkra a körsétát, amely érdekes lehetőséget kínál a külső érdeklődőknek, de a Kar hallgatóinak is, ugyanis közelebbről szemügyre tudják venni az intézmény olyan irodáit, amelyekbe a belépés csak külön engedéllyel vagy megfelelő indokkal lehetséges (Dékáni iroda).

Oktatásinformatika

Az oktatásinformatika kurzusom elméleti tartalmai közé az online tanulási terek és az interaktív taneszközök elméleti elemei kerültek be jelentősen több óraszámmal, mint ez az előző években volt tapasztalható. Az elméleti oktatás kiegészítéseként egy facebook zárt csoportot hoztam létre, amely igazán közkedvelt a hallgatóim körében és nagy aktivitás tapasztalható itt egész héten. Az elsőéves hallgatók mellé felvettem ide néhány innovatív hozzáállású kollégát és néhány oktatásinformatikában járatos és lelkes hallgatót a felső évfolyamokról. Ez a felület sokkal népszerű mint a MOODLE alapú rendszerünk volt (habár ez is párhuzamosan működik), mivel a hallgatóink a nap jelentős részében elérhetők és hozzászólnak és linkelnek a számukra érdekes témákban. Nem mellékes az sem, hogy ez a környezet számukra már ismert és a regisztrációra sem kell időt fordítani. Ezekben a csoportokban aktívak az olyan hallgatók, akik az offline környezetben nem (akarnak vagy mernek) hozzászólni az egyes témákhoz. A számos pozitívum mellett említést kell tenni az egyes hallgatók trágár és illetlen hozzászólásairól, amelyeket egyszerűen nem tudok megérteni, mivel ez a környezet is az MTTK egy oktatási felülete, még ha nem formális is. Valószínűleg ez is privát szféra és a tanulás multitaszking összemosódásának az eredménye. Én ezeket a posztokat lelkesen gyűjtögetem, remélhetőleg tudatosítani tudom ezekkel az egyetemistákkal a digitális lábnyom és a gondolkodj mielőtt posztolnál fogalmak és szabályok alapelveit.

A közösségi média mellett elkezdtem az előadásaim rögzítését itthoni körülmények között, mivel úgy gondoltam, hogy ha ezt az egyetemi oktatóteremben tenném meg, akkor elveszítené az előadás a spontanitását és nem tudnék elég teret és időt biztosítani a hallgatók hozzászólásainak, valamint az előadásom az interaktivitása is csökkenne.

A kurzus gyakorlati tartalmai a prezentációs szoftverek közül a PowerPoint mellett a prezi nyer egyre nagyobb teret (a valós helyzet az óraszák számábam is megnyilvánul). A prezi segítségével egyszerűen teljesül a hallgatóink azon igénye az online tartalmak egyre jelentősebb megjelenítésére (amely a PowerPoint szoftver segítségével igen nehézkes, még akkor is ha a 2010-es verzióban történtek előrelépések).

Oktatástechnológia

Gyakorlati oktatásban az elektronikus keresztrejtvényeket emeltem be a tartalmak közé: (EcdlipseCrossword) és html alapú dinamikus keresztrejtvény (Hot Potatoes), valamint a panorámaképek készítését és publikálását. A honlapszerkesztés és az online tanulási környezetek telepítését és testreszabását egy választható kurzus (E-learning környezetek telepítés és testreszabása) oktatási tartalmai közé illesztettem be.

ELTE PPK

Oktatásinfromatika rendszerek

Az új rendszerben és az új szakirányon (andragógia) történő tanítás érdekes és egyben izgalmas kihívások elé állítottak. Egyelőre boldogan tapasztalom, hogy a honlapkészítés folyamatában a hallgatók nagy része kézzelfogható és a későbbiekben is felhasználható felületeket hoz létre, amelyek témaköre az idegen nyelv tanításától a gasztronómiág terjed. Az első órán megtartott egyeztetés után, úgy döntöttem, hogy a tartalmakat a lehető legkisebb lépésekre osztom fel és részletes tutorial jellegű szövegekkel támogatom a folyamatot. A kurzus alatt a fő célom az, hogy mindenki elsajátítsa a szükséges ismereteket, folyamatos feladatmegoldás visszacsatolásával, és hogy elkerüljem a szemináriumok alkalmával gyakori jelenséget, amikor is a hallgatók megkérnek valakit, hogy készítse el a munkájukat. Külön sikerként élem meg a hallgatók által támasztott igényt az újabb szövegek feltöltésére és azt, hogy néhányan a másik kurzusról is bejárnak a panorámakép-szerkesztő óráimra.

A más rendszerek közötti különbség megnyilvánul az órák terjedelmében (Szerbiában 45, Magyarországon 90 percesek az órák), valamint az érdemjegyek számában és magasságában (Szerbiában 5 és 10 közötti érdemjegyek vannak). A hallgatók előtudása itt is igen változó képet mutat, talán a legszembetűnőbb különbség a magyarországi hallgatók gyakorlati készsége az online környezetekbe történő regisztrálására, amely (szerintem) betudható az online ügyintézés fejlettségének (a szerbiai viszonyokhoz képest).

A másik igen kellemes meglepetés a magyarországi előadó kollégák nagyszámú és naprakész blogja volt, amely a szerbiai akadémiai életre még egyáltalán nem jellemző. Ezáltal az internet tudásanyaga is gazdagodik, valamint szakemberek gondolatai és tapasztalatai válnának hozzáférhetővé a világhálón.

Az oktatási feladataim mellett frissítettem a blogomat, amely már nagyon web 1-es képet mutatott, valamint elvégeztem a Coursera E-learning and Digital Cultures e-learning kurzusát, amelyhez a   “vizsgamunkámat” a közösségi oldalakon megvalósuló tanulási alternatíva témával készítettem el.

Jan 28

Oktatásinformatikai rendszerek

A kurzus (ANDM-128L) tematikája

Követelmények és minősítés

Jegybeírás – munkák prezentálása:

Határidők:
A honlapok, a munkanaplók és a MOODLE kurzusok leadási határideje: május 12. 
Munkák bemutatása: május 16. – 15 órától 18 óráig

Kötelező szakirodalom:

Námesztovszki Zsolt: A WordPress telepítésének lépései

Námesztovszki Zsolt: A WordPress testreszabása

Námesztovszki Zsolt: Bejegyzések, oldalak létrehozása és szerkesztése WordPress-ben

Námesztovszki Zsolt: Bővítmények telepítése és szerkesztése WordPress-ben

Námesztovszki Zsolt: Interaktív panorámaképek készítése és ezek közzététele

Námesztovszki Zsolt: A MOODLE telepítése és testreszabása

Lévai Dóra: Iskolapad oktatóvideók

Marton Mátyás – Marton Péter: Tanári kézikönyve a MOODLE e-oktatási keretrendszer használatához