Edu Robotics Cup – 2020

A 2020 februárjában megtartott I. LEGO-WRO Olimpiai Edzőtábor után következtek a korlátozások, a karantén és a hagyományos oktatás helyett a távoktatás. A WRO résztvevői között jelentős számú családi/baráti csapat van, valamint különböző szervezetek is indítanak csapatokat, azonban a csapatok legnagyobb százaléka az iskolai szakkörön belül alakul meg, általában az informatika tanár vezetésével. Így a távoktatásra történő átállás ezeket a szakkörököket érintette a leginkább.

I. Lego-WRO Olimpiai Edzőtábor

A szervező kollégákkal egyeztetve, azt a döntést hoztuk meg, hogy idén az összes vajdasági csapatot az Edu Robotics Cup (ERC)-ra irányítjuk át, amely teljesen online. A Project Challange kiíráson belül a következő tematikák jelentek meg:

#család
#környezet
#fitt
#közösség
#hobbi

A versenyre egy videóval kellett jelentkezni (minimum 2, maximum 5 perces) és egy legfeljebb 6 oldalas leírással. A robotokat a fenn leírt tematikák mentén kellett megépíteni és programozni. A versenyen idén akár egy fős csapatok is indulhattak, azonban nálunk a 2-3 fős csapatok indultak a legnagyobb számban.

Az érdeklődés töretlen volt, valamint a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával további 30 darab EV3 Mindsorms Education szettet tudtunk biztosítani a csapatoknak, megduplázva ezzel az induló csapatok számát.

Médiavisszhang a szettek kiosztásáról:

Pannon RTV

Magyar Szó

A versenyre a munkák beküldési ideje november 29. volt és a Project Challange kiírásra a 130 jelentkező csapatból 63 vajdasági csapat jelentkezett és kiváló eredményeket értek el. A 4 kategória közül 3 kategóriában vajdasági csapat állhatott a virtuális dobogó legmagasabb fokára. Emellett két második helyezést és egy harmadik helyezést gyűjtöttek be a vajdasági csapatok. Emellett egy összesített első helyezést is elért a magyarkanizsai Beszédes Lego Team csapata.

A központi eredményhirdetés mellett vajdasági eredményhirdetést is szerveztünk, amelyen értékes ajándékokat tudtunk biztosítani a csapattagoknak és a csapatvezetőknek is.

Eredmények:

Project Rookie (10 év alattiak)
vajdasági helyezés Név nemzetközi helyezés Intézmény
1. Mini Manók 1. Tömörkény István Általános Iskola, Tornyos
2. Tesla Manók 6. Nikola Tesla Általános Iskola, Topolya
3. Manók 8. Nikola Tesla Általános Iskola, Topolya
4. Turbó kukacok 9. Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény, Bajsa

 

Project Kids (11-14 évesek)
vajdasági helyezés Név nemzetközi helyezés Intézmény
1. CoderClub 1. CoderClub  – Topolya
2. Gunarasi Gallok 3. Dózsa György Á.I.
3. Logiscool Szabadka 6. Logiscool Szabadka
4. Adai répák 7. Cseh Károly Ált. Isk.

 

Project Junior (15-18 évesek)
vajdasági helyezés Név nemzetközi helyezés Intézmény
1. HTMT 1. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
2. Beszédes Lego Team 6. Beszédes József MMIK
3. MindStrongs 6. CoderClub – Topolya
4. Sipos Balázs 8. Sinkovics József Műszaki Középiskola

 

Project Senior (19-25 évesek)
vajdasági helyezés Név nemzetközi helyezés Intézmény
1. Európa Kollégium 2. Európa Kollégium
2. blueMonkeys 3. Szabadkai Műszaki Szakfőiskola
3. ThunderChickens 4. Szabadkai Műszaki Szakfőiskola
4. Rohamcsirkék 5. Szabadkai Műszaki Szakfőiskola

Médiavisszhang az eredményhirdetésről:

Pannon RTV

Magyar Szó

Hét Nap

A vajdasági médiák nagy figyelemmel kísérték a rendezvényeinket, valamint a Magyar Szó napilap cikksorozatban mutatta be a díjazott csapatokat:

Magyar Szó 1

Magyar Szó 2

Magyar Szó 3

Magyar Szó 4

Magyar Szó 5

Az idei versenyt is online fogjuk megszervezni, a verseny szabályzata már felkerült a WRO.rs honlapunkra, idén a zöld energia a verseny témája. A munkák beküldési határideje: 2021.június 14.

Idén is szeretnénk új csapatokat toborozni, akiknek szettet és a csapatvezetéshez szükséges képzést/tudást is biztosítanánk. A következő űrlap kitöltésével jelentkezhet csapatvezetőnek:

JELENTKEZEM CSAPATVEZETŐNEK

Leave a Reply

Your email address will not be published.

CAPTCHA *