A gyakorlati tanácsok prezentációnk bemutatásához és a lámpaláz leküzdéséhez

A szereplést megelőző lámpaláz és az előadás alatti idegesség hátterében a nyájösztön, a kisebbségi érzés és a kudarctól való félelem egyaránt állhat. Az emberek ösztönösen szeretnek elvegyülni a tömegben. Mások társaságában sokkal inkább a többséghez igazodnak, és azzal egyformán cselekszenek. Az ember nem szereti, ha kiválasztják, vagy ha egyedül áll. Ennek oka az elfogadottság és a beletartozás veleszületett igényében rejlik. Attól is félünk, hogy miként reagál a csoport, ha attól valamilyen formában elválasztanak. A kisebbségi komplexus az előadók legnagyobb ellensége. Az ember „önmagát hozza", és ha nincs tisztában saját értékével, ösztönösen ideges lesz. Senki sem szereti elveszíteni méltóságát, büszkeségét és emberi tartását. Sokak számára a beszédtartás létük legbelsejét fenyegeti. Valójában önmaguktól félnek - ezt a lelkiállapotot csak az önbizalom gyógyíthatja meg. Tudunk kell azonban, hogy az előadások előtti lámpaláz nem természetellenes. Sokszor a legtapasztaltabb előadók is feszültek az előadásuk előtt. Tudnunk kell, hogy a jól megszerkesztett bemutató is biztonságot sugároz, “megtámaszthatja” az előadásunkat.

Az előadásokhoz kötődő stressz leküzdésére számos praktikus módszer ismert, az alábbiakban ezek közül emelünk ki néhányat:

Bízzunk a közönség velünk szembeni jó szándékában!

            A közönség azt akarja, hogy neked sikerünk legyen. Nem örülnének és esetleg kicsit zavarban is lennének, ha nem jól sikerülne a szereplésünk. A mi oldaladunkon állnak, tehát mosolyogjunk rájuk és alakítsunk ki velük jó kapcsolatot.

Bízzunk önmagunkban!

            A közönség felé akkor is sugározzunk bizalmat, ha nem is vagyunk annyira biztosak a dolgunkban. Keltsünk csendes tekintély benyomást. Legyünk a „felelős ember". Sose mentegetőzzünk, és ne feltételezzük, hogy nem érdekes az, amit mondani akarunk.

Ne vegyük magunkat túl komolyan!

            Tényleg olyan sokat számít, ha valami nem sikerül? Mindenki kudarcot vallhat néha, és különben is, fog-e a közönség emlékezni a hibáinkra? A beszéd megtartása nem élet-halál kérdése. Érezzük magunkat jól!

A „mintha - elmélet"

            Tegyünk úgy, mintha nem félnénk - és nem fogunk félni. Vágjunk jó képet a dolgokhoz. Gondoljunk arra, hogy az érzés tettet szül, pl.: „félek" (érzés) - „kiszaladok" (tett). Ám a fordítottja is igaz: a tett érzést szül. Mosolyogjunk és jobban fogjuk magunkat érezni. Tegyünk úgy, mintha félelmek nélküli és magabiztos lennénk, és ez meghozza a bátorságot.

Higgyünk abban, amit mondunk!

            A dühös embernek nincs ideje idegeskedni, túlságosan belemerül az ügyébe ahhoz, hogy azon idegeskedjen, mit gondol róla a közönség. Tudjuk, hogy miről fogunk beszélni, bízzunk a témával kapcsolatos ismereteinkben, beszéljünk a tapasztalataink alapján, és saját lelkesedésünk hozzásegít az idegesség leküzdéséhez.

Alaposan készüljünk fel a beszédünkre!

            Az általunk tartott beszéd vagy előadás tényleg a „jéghegy csúcsa". Alaposan készüljünk fel rá. Dolgozzuk ki azt, hogy mit fogunk mondani és hogyan. Készítsünk jegyzeteket vagy vizuális anyagokat, próbáljuk el hangosan, amíg bizalmat nem kezdünk érezni magunkban és a beszédben. Mindig legyünk tekintettel a közönségre, és beszédünket az alkalomhoz igazítsuk.

 
Próbáljuk el a beszédet

Tükör előtt hangosan (esetleg videofelvétellel) próbáljuk el a beszédet.
A bevezetést és a befejezést tanuljuk meg kívülről!
Valószínűleg a beszéd elején leszünk a legidegesebb. A felszólalás előtt néhány perccel fejben fussunk át a bevezetésen. A közönség előtt várjunk ki, vegyünk mély levegőt, lassan álljunk fel, mosolyogjunk a közönségre, és lassan, érthetően mondjuk el a bevezető szavakat. A befejezés pedig az utolsó emlékképeket rögzíti hallgatóságban.

Ne legyünk túl nagyra törőek

            Minél hosszabban beszélünk, annál nagyobb a közönség elvárása velünk szemben. Beszédeink eleinte legyenek egyszerűek, rövidek, és a témának csak a legfontosabb aspektusaira korlátozódjanak. Ha megnő a bizalmunk, és elsajátítjuk a technikát, alkalmasabbak leszünk a beszédtartásra.

Mély levegővétel

            A jó szerepléshez szükség van bizonyos feszültségszintre. Ez a feszültség a hegedű húrjaihoz hasonlítható: ha túl szorosak vagy túl lazák, a vonó által kihozott hangok torzak lesznek. Ezért a húrokat pontosan a megfelelő feszességre kell állítani. Hasonlóképpen, a mi adrenalin szintünknek is megfelelőnek kell lennie: ha túl alacsony, az előadás monoton és unalmas lesz; ha túl magas, megmutatkozik az idegességünk. Az előadás előtti néhány perces mély levegővétel a feszültség nagy részét leköti.